szép kártya információk

Szép kártya használata utazáshoz.
Szállás esetében mindhárom szép kártya alszámla használható egyszerre!.

KÉRDÉSEK –   VÁLASZOK:

Elhasználható a SZÉP kártyán lévő teljes összeg az első alkalommal?
Természetesen lehetőség van arra, hogy egyetlen helyen, egy alkalommal elköltsük a SZÉP kártyán lévő teljes keretet. Azonban azt nagyon fontos megemlíteni, hogy a SZÉP Kártya csakis hazai szolgáltatások igénybe vételére használható fel.
Lehet-e fizetni a szálláshelyen mindhárom alszámláról?
A szolgáltatás fizetésénél a kártyatulajdonosnak meg kell adnia, hogy melyik alszámláról szeretné rendezni az összeget. A fizetés egyértelmű, hiszen a szálláshelyért bármelyik alszámláról fizethetünk, de csakis erre lehet mind a 3 alszámlát használni. Ha a szálláshely alszámlán nincsen elegendő keret, a maradék összeg automatikusan levonásra kerül a másik két alszámláról.
Ellenőrzik azt, hogy szabályosan van-e használva a SZÉP Kártya?
Igen, hiszen minden egyes elfogadóhely nyilatkozatot tesz, hogy elfogadja az erre vonatkozó szabályzatot, vagyis hogy a kártyát csakis szabályos körülmények között fogadja el. Minden egyes kibocsátó bank, az MKB, az OTP és a K&H is ellenőrizheti a cégjegyzékszám alapján az elfogadó helyet. Ezen kívül az elfogadóhelyeken a NAV akármikor ellenőrzést tarthat.
A SZÉP kártyát alá kell írni?
Természetesen alá kell írni, hiszen hasonlóképpen a bankkártyákhoz a SZÉP Kártya is csak akkor érvényes, ha alá van írva. Olyan SZÉP kártyát, amely nincsen aláírva, nem is fogadhatnak el az elfogadóhelyek.
Le lehet kérdezni a SZÉP Kártya egyenlegét?
Igen, lekérdezhetjük aktuális egyenlegünket sms-ben, vagy emailen keresztül is. Egyes esetekben a fizetéskor kapott bizonylaton is megjelenhet a még rendelkezésre álló keret.
Kell PIN kód a SZÉP Kártya használatához?
Nem, hiszen a fizetések alkalmával csak a kiállított bizonylatot kell aláírni. Az elfogadóhelyek azonban kérhetik a személyazonosság igazolását is.
Ki használhatja a SZÉP kártyát, csak a tulajdonosa, vagy más is fizethet vele?

A SZÉP kártyát csakis annak tulajdonosa használhatja, csakis ő fizethet vele. Ennek a betartása azért nagyon fontos, mert az elfogadóhelyen kérhetik a SZÉP Kártya tulajdonosától a személyazonosságot igazoló okmányt. Ezen kívül a tulajdonos aláírásának is egyeznie kell a bizonylaton és a személyazonosító igazolványon is. Mivel a tulajdonos fizethet csak a SZÉP Kártyával, így a családtagok csak a saját nevükre kiállított társkártyával fizethetnek, és rájuk is a fent felsorolt szabályok vonatkoznak.

Meghívhatunk másokat a SZÉP Kártyánk terhére?
Természetesen igen, csak az a fontos, hogy a kártya tulajdonosa fizessen, ám ebben az esetben meghívhatja a családtagjait vagy barátait is nyugdtan.
Kérhetnek-e személyazonosító okmányt az elfogadóhelyeken?
Igen kérhetnek, mivel az adóhatóság bármikor ellenőrizheti, hogy az elfogadóhely betartja-e a szabályokat vagy sem. Az elfogadóhelynek lehetősége van arra, hogy ne fogadja el a kártyát, ha a tulajdonos nem igazolja magát. Ez azért fontos az elfogadóhely számára, mert az adóhatóság megbünteti, ha jogosulatlan kártyahasználat történik az elfogadóhelyen.
Mi a teendő, ha elveszett, vagy ellopták a SZÉP kártyát?
Ha ilyen történik, a tulajdonos azonnal letiltathatja a kártyát. Ezután az már használhatatlan lesz.
Jelenlegi szép kártya kibocsájtó bankok:  OTP szép kártya MKB SZép kártya , K&H Szép kártya

Cserkeszőlő Aqua LUX hotel

Az Aqua-Lux*** Wellness Hotel Cserkeszőlő , közvetlenül a Gyógy- és Strandfürdő mellett tal

Hotel Silver Hajdúszoboszló

A Főépületben 2 fedett termálvizes medence található, amelyek 36 és 38 fokosak, a de az Új

Puchner Kastélyszálló****, Bikal

A bikali Puchner Kastélyszálló**** a Mecsek lábánál, hívogató völgyekkel szabdalt, dimbes-d

Kastélyhotel Sasvár Resort, Parádsasvár

Szobatípusok: Mindegyik szobánk klimatizált, és az egész épületet padlófűtéssel láttuk el

Hotel Panoráma**** Siófok Balatoni szállodák

A 4*-os szálloda a siófoki Aranyparton, közvetlenül a Balaton partján saját stranddal , egész

Aqua-Spa**** Wellness Hotel Cserkeszőlő

Aqua-Spa**** Konferencia és Wellness Hotel,  Cserkeszőlő,    Cserkeszőlő wellness akciók Cs

Velence Resort & SPA Velence

A Velencei-tó első olyan komplexuma, amely egyszerre spa-, wellness-, konferencia és gyermekbará

Hajdúszoboszló hotel BÉKE

A szálloda saját gyógyfürdőjében renelkezésünkre áll egy új élményfürdő, egy gyógyvi

Last Minute belföldi akciós árak

Last minute utak - last minute árakon - Last minute wellness hétvége belföldi szállodák aján